Gyengénlátóknak

Képújság

Bejelentkezés



Regisztráció
Elfelejtette jelszavát?

Galéria

Szőnyegkészítés

Készítette: 2D Grafika
www.2dgrafika.hu

 

A homokgödri "Kiskép"

A fogadalmi emlékoszlop Száraz plébános úr feljegyzése szerint 1709-ben épült. Valaha határmegjelölő szerepe is lehetett, hiszen a falu külterületén, a Győr – Hédervár országút mentén állt (és áll ma is).
A Kisalföld népi építészete című könyv szerint "
sarkai vonalába állított négy oszlopával, az arra helyezett párkányon nyugvó cserépfedésű sátortetővel önálló építménynek tetszik. Ez a megoldás szinte tökéletes védelmet nyújtott az oszlopok által közrefogott, pillér falfülkében elhelyezett képeknek."

kiskép kiskép

A dunaszegi képoszlop formai megoldása egyedülálló a Kisalföldön. A fogadalmi kőkép leginkább a városi őrtornyocskákra vagy díszkutakra emlékeztet. Egykori építője törekedett a hagyományos képoszlopok formájától való elszakadásra, megjelenése klasszicizáló. A képoszlop fülkéiben négy fogadalmi kép látható, mely egyenként a falu védőszentjeit ábrázolja: Szent Vendelt, Szent Borbálát, Szent Flóriánt és Havi (Havas) Boldogasszonyt.

A kőképet 1948-ban felújították, mivel már a teljes összeomlás előtt állott. Október 20-án, Szent Vendel fogadalmi ünnepén szentelték fel. Az építést Bénecz József kőműves-, Dubi Lajos ács-, Horváth Mihály kovácsmester végezte. Az újjáépítés 3155 forintba került. A hívek 1135 forintot adományoztak, a Leánykör 1115 forintot, a Szívgárda pedig 825 forintot. Egyéb helyről még 81 forint gyűlt össze.*
Száraz plébános úr szerint "dicséretet érdemelnek a helyi iparosok, kik a végzett munkálataikért semmit sem számítottak fel."
Az emlékoszlop képeit 1992-ben restaurálták. A környékünkön egyedülálló, szép műemlékünk hasonmása ma a szentendrei falumúzeum "Kisalföldi tájegységében" látható.

kiskép

 

további képek