Egyszer régen - amikor még ükapám gyerek volt, s glott gatyában rohangált - abban az időben még nem Dunaszeg volt a mostani lakóhelyem neve. Csupán egy tanya volt. A tanya szomszédságában egy szép kastélyban élt egy hatalmas úr, Déne, lányával, Dunával.
Déne szörnyű kemény adókat szedett be a néptől, ezért az emberek nem igen szerették. Lánya, Duna bájos és szép lány volt, tiszta, ápolt, friss, akárcsak a Duna folyó, melyről nevét kapta.
Természete egészen elütött az apjáétól. Jószívű, csendes, halk szavú teremtés volt, titokban gyakran segített a szegényeken. Becsülte a tisztességet és tisztelte a becsületet.
Élt a szomszéd majorban egy ács a fiával, Szeggel. Szeg halászgatni járt a folyóra. Épp a ladikjában üldögélt és várta a "jó szerencsét", amikor meglátott a parton üldögélni egy gyönyörű lányt. Aranyhaja ragyogott a fényben, s nem bánta, ha fürtjeibe belekapott néha a szél, és játszani hívta arany tincseit. A szépség dalt dúdolt. Szeget elbűvölte a lány bája és csodás hangja.
- Nesze neked, Szeg! Nyakon ütött a szerelem!
Elő is vette a legény a furulyáját, s elkezdett rajta játszani. A lányt sikeresen magához szólította a furulyaszó. Duna és Szeg megismerkedtek, s majd egy hétig titokban összejártak. Szeg megkérte Duna kezét, aki boldogan igent mondott.
Mikor a jegyesek szándéka Déne fülébe jutott, az úr szörnyű haragra gerjedt, és bezárta lányát a kastély egy sötét szobájába. Szeg azonban apja segítségével - Szöggel - megszöktette kedvesét. A boldog pár Ladamér szélén egy tanyán telepedett meg.
Néhány év múlva gyermekük született, és e nevet kapta: DUNASZEG.
Dunaszeg tanya mára faluvá cseperedett, és ki tudja, ha elegendő gondoskodást kap, talán egyszer város lesz belőle.

Valamikor réges-régen, a dédöregapám ükapjának idejében, falunk egész területét víz borította. Valódi vízvilág volt itt. Amerre a szem ellátott, víz, víz és nádas volt mindenütt.
A falunk közepe táján egy hatalmas területű ingovány húzódott rejtélyes állat- és növényvilágával, hatalmas fűzfáival. Ebben az időben élt egy legény is a tavon.
Szomorú élete volt a legénynek, mert egy talpalatnyi föld sem volt a lába alatt. Az életét egy ladikszerű tákolmányban töltötte. Gyakran felsóhajtott:
- Jaj, Pata, Pata! Bárcsak kijuthatnál ebből a vízvilágból! Lenne egy kis föld a lábad alatt!
A legényke ugyanis Patának nevezte el magát, mert hatalmas méretű, pataszerű lábbal verte meg a rossz sorsa.
Egy reggel nagy kiabálásra ébredt a fiú. Mit látott? Egy hatalmas, kígyószerű hal üldözött egy manócskát. A manócska szedte apró lábait, de a hal már-már utolérte. Ekkor Pata összeszedte minden bátorságát, üldözőbe vette a halat. Szigonyával pontosan célzott, és egy halálos döféssel megmentette a manó életét. Pár perc múlva a még most is reszkető kis törpe megjelent a fiú előtt. Így szólt hozzá:
- Megmentetted az életem. Kívánj bármit, teljesítem!
- Azt kérem tőled manócska, keress nekem egy kis szigetet ebben a nagy rengeteg vízivilágban! Nagyon nehéz így élnem, még egy talpalatnyi földet sem mondhatok a magaménak. Szinte úgy élek, mintha nem is ember, de hal lennék.
- Szívesen segítek neked. Látod ezt az ingoványt? Ennek a közepén van egy nagy domb, az legyen a te szigeted!
A kis manócska el is tűnt. Láss csodát! A fortyogó ingovány vize letisztult. A nádas és sás között széles út vált láthatóvá. Pata sem volt rest, gyorsan elindult a csónakjával az ígért sziget felé. S valóban, nagy örömére megpillantotta a szárazföldet.
Kiszállt a ladikjából, hogy megszemlélje új birodalmát. Elhatározta, hogy épít rá egy kényelmes házikót, és azt is, hogy a helyet Pataházának nevezi el.
Ahogy így ábrándozott, segélykiáltást hallott a fűzfák közül. Rögtön a hang nyomába eredt. Egy lányt pillantott meg, aki eltévedt az ingoványban, és segítségért kiáltott. Ahogy a lány meglátta Patát, örömtől csillogott a szeme.
A fiú egyből beleszeretett. Megismerkedtek. A lány elpanaszolta, hogy a mostohaanyja elüldözte a háztól, így került ide.
Összeházasodtak, gyerekeik is lettek. Szaporodtak, csak szaporodtak, így népesítették be Pataházát, majd az egész falut.
Lehet, hogy én is az ő leszármazottjuk vagyok, és azért ilyen nagy a lábam?