Gyengénlátóknak

Képújság

Bejelentkezés



Regisztráció
Elfelejtette jelszavát?

Galéria

Made in Hungária, Dunaszeg, 2009. november 21.

Készítette: 2D Grafika
www.2dgrafika.hu

 

Színjátszókör

"Nincs semmi a földön, amely élénkebben feltárná előttünk, hogy milyenek vagyunk, és milyennek kéne lennünk, mint a színpad."

(Cervantes)


A Dunaszegi Színjátszókör Tamásné Ördög Szilvia vezetésével 1992 őszén alakult meg 20 lelkes kisdiákkal, akik már az év november 20-án A kíváncsi királykisasszony című mesejátékban megmutathatták tehetségüket és lelkesedésüket. A darab sikerén felbuzdulva középiskolások, felnőttek is jelentkeztek a csoportba, nem kisebb célt maguk elé tűzve, mint hogy alig 1 hónap alatt megtanulják és előadják karácsonyra a falu apraja-nagyjának a Légy jó mindhalálig című musical feldolgozását. A zsúfolásig megtelt kultúrházban vastapssal hálálta meg a közönség a fiatalok sok munkáját.

 

 Dunaszegi Színjátszó Kör  Dunaszegi Színjátszó Kör


A kezdeti sikerek a társaságra lelkesítőleg hatottak, s minden esztendőben más-más művet állítottak színpadra. Így került sor a Twist Olivér, A királylány bajusza, a Ludas Matyi, a Mátyás király lustája című darabok bemutatására. A csoport eme mesejátékokkal, musical-részletekkel, zenés-táncos előadásokkal jelentős sikereket ért el a megye diákszínpadi megmérettetésein, Számos különdíjat, első helyezést mondhatnak magukénak, s egy ízben arany minősítést is szereztek.
A színjátszó kör egy időszakban csak gyermekcsoportként működött. Aztán a 2002 őszén 10 éves fennállását ünneplő színkör vezetőjének, sokak "Szilvi néni"-jének merész ötlete támadt: a rég kirepült és új tagok együtt szerepeljenek a születésnapi esten. Így az egykori színjátszósok a régi darabok részleteinek felelevenítésével ismét színpadra álltak. A próbák újra összekovácsolták a csapatot, s a társaság úgy döntött, hogy folytatja az örömteli "együttjátszást". 2003. március 15-én A kőszívű ember fiai című zenés mű feldolgozásával tették szebbé nemzeti ünnepünket. 2003 karácsonyán pedig A dzsungel könyve című musical-feldolgozással csaltak örömkönnyeket a közönség szemébe.

Két évvel később került bemutatásra a Valahol Európában c. zenés darab átdolgozása, amellyel a csoport nagy sikerrel vendégszerepelt Dunaszentpálon és a szlovákiai Nádszegen is. A következő esztendőben, 2006-ban a Rómeó és Júlia c. zenés-táncos színmű felállításával töltötték meg kétszer is a dunaszegi kultúrházat, majd 2007-ben szlovákiai testvértelepülésünkkön, Nádszegen is sikert aratott a darab.

A 2007 decemberében bemutatott Légy jó mindhalálig c. musical-feldolgozással négyszer léptek fel (Dunaszentpálon, Nádszegen és kétszer Dunaszegen).

A színjátszókör fennállásának egyik legnagyobb sikerét 2008-ban az Anconai szerelmesek c. zenés vígjáték feldolgozásával érte el, amelyet Győrzámolyon és Bábolnán is láthatott a nagyérdemű. Dunaszegen háromszor mutatták be a darabot, 2008 nyarán első ízben szabadtéri színpadon is. Legutóbb, 2009 márciusában a sokorópátkai közönség előtt játszotta a vígjátékot a lelkes csoport.
A jelenleg közel 40 taggal működő csapat 2008 decemberében a Hotel Menthol c. musical-feldolgozást mutatta be Dunaszegen és Bábolnán, majd 2009-ben újfent Dunaszegen, továbbá Kimlén is.

A Dunaszegi Színjátszókör a közeljövőben az alábbi helyszíneken lép fel:

2009. június 26. Kisbajcs  (Hotel Menthol c. musical-feldolgozás)

2009. június 28. Abda  (Musical részletek)

A Színjátszókör technikai személyzete: Tamás Dávid, Sik Gyula, Horváth Péter


A Dunaszegi Színjátszókörről bővebb információ kérhető: Babos Anikó