"Fekszik a Holt Dunához közel e nagy folyó víznek szeglet forma fordulásánál, mely miatt Dunaszegnek nevezik."
A településről szóló legrégebbi híradás 1418-ban bukkan fel oklevélben, bár a népi emlékezet korábbi alapítású falut sejtet. Első ura feltehetően a Huba nemzetségből származó Pata volt, akiről a legrégebbi falurészt Pataházának nevezték el. Dunaszeget az 1400-as évekből származó okiratok a Héderváryak ősbirtokaként említik, 1521-ben azonban már a Bakicsok kezén találjuk a falut. A település többször gazdát cserélt: előbb az Amadé, Pálffy, Révai, Czobor családok a földesurai, majd a Héderváry, Pázmány és Tarnovszky família birtokolja. Az 1700-as években a Viczayakra száll a község, majd tőlük örökli Khuen Héderváry Károly és családja. Járványok, tűzvészek, árvizek, hadjáratok nehezítették az itt élők életét. Mindkét világháború jelentős emberáldozatokat követelt. Az utolsó természeti csapás, az 1954-es árvíz, teljesen átformálta a település arculatát.
Az árvíz után a falu teljesen újjáépült. A régi házak emlékét összesen két lakóház őrzi, melyek közül az egyik védetté lett nyilvánítva.
Dunaszeg lakóinak lélekszáma 2008-ban eléri a 2000 főt. Folyamatosan nő a lakosság száma, köszönhetően annak, hogy eladó építési telek mindig van a településen.
A község közművesítése teljes. Víz, gáz, szennyvízhálózat, telefon, internet hozzáférés, kábelt Tv egyaránt elérhető szolgáltatás.
Az óvodáskorú gyerekeket egy 2003-ban épült korszerű épület várja, amely konyhával és étteremmel is ellátott.
Az iskola 8 osztályos, korszerű felszereltséggel rendelkezik, benne kiváló szakmai munkával oktatják, nevelik az idejáró gyermekeket. Az iskolához tornaterem és műanyagborítású pálya is tartozik.
A községben működő civil szervezetek a környéken, a megyében, sőt országos szinten is ismertek.
A faluban orvos (felnőtt, gyerek), védőnő, gyógyszertár is működik.
Dunaszeg vonzerejét elsősorban természetes környezete adja, de számos más látványosság is megtekinthető akár itt a galériában, akár személyesen is.