Gyengénlátóknak

Képújság

Bejelentkezés



Regisztráció
Elfelejtette jelszavát?

Galéria

Készítette: 2D Grafika
www.2dgrafika.hu

 

Dunaszegi Gyermekekért Alapítvány

A „Dunaszegi Gyermekekért” Alapítvány 2000-ben jött létre, három önkormányzati képviselő kezdeményezésére, akik tiszteletdíjuk felhasználásával alapítványt hoztak létre a dunaszegi iskolába járó gyermekek támogatására.
Az alapító okiratban célként tűzték ki:
• Az intézmény tehetséges növendékei tanulmányainak támogatását, elért eredményeik elismerését és jutalmazását.
• Azoknak a gyermek-osztályközösségek, csoportok támogatását, amelyek kulturális, sport, tanulmányi, magatartási, tisztasági versenyben dobogós helyezést érnek el.
• Hátrányos helyzetű, de tehetséges tanulók továbbtanulásának elősegítését.
Az alapítvány kezelője és legfőbb döntéshozó szerve az alapítók által létrehozott 8 tagú kuratórium.
A kuratórium – az alapítvány kezelő szerve – dönt az alapítványi vagyon felhasználási módjáról, az alapítók által megfogalmazott célok alapján.
Az alapítvány nyitott minden magyar vagy külföldi természetes és jogi személy számára, akik egyetértenek az alapítvány céljaival és megvalósításukat pénzzel, tárgyi adományokkal, vagy bármilyen módon segíteni kívánják.
Mindazok, akik az alapítványt támogatni kívánják, az Ásványrárói Takarékszövetkezet Kirendeltségén /Dunaszeg, Ország u.6/A/ teljesíthetnek befizetéseket.
A „Dunaszegi Gyermekekért” Alapítvány non-profit alapítvány, bevételi forrása, eseti befizetések, képviselői felajánlások, valamint a személyi jövedelemadó 1 %-a.

Az alapítvány neve:
„Dunaszegi Gyermekekért” Alapítvány

Adószáma: 18972577-1-08