Kerékpártúra az országhatár mentén

2017. május 20. szombat

A Magyar Posta 2017-ben ünnepli önállóvá válásának 150. évfordulóját.

Az idei évben az évforduló jegyében nagyszabású, Kerékpártúra az országhatár mentén elnevezésű sportprogramot szervez.

A program célja több mint 1800 km megtétele minél jobban megközelítve az országhatárt, biztonságos, kerékpározásra alkalmas útviszonyok mellett, kb. 50km/nap szakaszokban, váltó kerékpározással, minél több résztvevő megmozgatásával. A túra nagyságrendileg 150 napot vesz igénybe, tekintettel arra, hogy a távok teljesítésére hétvégente kerül sor. A kiindulási pont Budapest, majd az óramutató járásával elletétes irányban kerüljük meg Magyarországot, végül Budapestre érkezünk vissza. A túra a 2017. május 4-én a születésnapi nyitó ünnepségen kezdődik, és 2017. októberében a Postai Világnappal zárul.

Akerékpáros esemény Győr – Mosonmagyaróvár szakasza Dunaszeg településen is áthalad. Erre 2017. május 20-án (szombat) kerül sor.

A kerékpártúra nyilvános, ahhoz az érintett településekről, vonzáskörzetükből is bárki csatlakozhat, bárki, aki szeret kerékpározni, s szeretne részese lenni az ünnepi sporteseménynek. Az esemény regisztrált résztvevői rendezvény-logóval ellátott pólót kapnak ajándékba.

A program:

K erékpártúra az országhatár mentén

3. szakasz – 2017.05.20.

Győr - Mosonmagyaróvár

Táv: 49 km

Indulás: 2017. május 20-án 08.30-kor a Városháza téren

Túra végállomása: Mosonmagyaróvár

 

Tervezetten: 4 megálló kerül beiktatásra. Igény szerint természetesen bárhol megállunk.

A túra útvonala kijelölt kerékpárúton halad, ezért kisgyerekeknek is bátran ajánlom!

 

A kerékpártúra Szigetköz gyönyörű és változatos helyein halad végig.

 

A túrát autó kíséri alap egészségügyi- és szerszámos csomaggal.

Az étel- és italszükségletről egyénileg szükséges gondoskodni.

A túrán és a kísérőprogramokon mindenki saját felelősségére vesz részt!

Megjelenés a rendezvény egyen pólójában, amelyet a regisztrált résztvevők részére ingyen biztosítunk.

 

 

MINDENKI jelentkezését elfogadjuk részvételi nyilatkozat aláírása mellett!

Jelentkezési határidő: 2017. 05. 15.

 

(Az indulás napján is lehet jelentkezni, de ekkor már nem tudjuk garantálni a megfelelő pólóméretet!)

 

Bővebb információ és jelentkezés: Varga Norbert 20/272 62 02, [email protected]

 

Előzetes regisztráció e-mailben 2017. 04. 20-tól

 

Rossz idő esetén a DPSE honlapján az indulás előtti nap 12.00 óráig felhívás jelenik meg, illetőleg az előzetesen regisztrált, e-mail címet megadó személyek elektronikus levélben tájékoztatásra kerülnek a programot érintő változásokról.