A húsvéti szent három nap

Jézus Krisztus szenvedésének és föltámadásának húsvéti szent három napja a nagycsütörtök esti szentmisével kezdődik, befejezője pedig a húsvétvasárnap. Nagycsütörtökön a mise glóriájára megszólal az orgona, a harangok, csengők, hogy azután a gyász jeléül elhallgassanak egész húsvét éjszakájáig. Nagypéntek Urunk halálának emléknapja. Jézus pénteken délután 3 órakor halt meg a kereszten, ennek emlékére ezen a napon keresztutat tartunk. Nagyszombat az Úr sírban nyugovásának napja. Húsvét éjszakájának szertartása az egyházi év középpontja. Drámai kifejlődésben éli át a liturgia Krisztus feltámadását, a világosság győzelmét a sötétség fölött. A szertartás részei: a húsvéti fény meggyújtása, a húsvéti örömének (exsultet), ószövetségi olvasmányok, a szentmise első része, keresztvíz-szentelés, keresztségi szertartás, szentmise második része, majd a feltámadási körmenet. A húsvéti körmenetben a feltámadás örömhírét visszük meg a világnak, és tanúságot teszünk a feltámadásba vetett hitünkről. Egyben túláradó örömmel ünnepeljük, énekeljük a köztünk haladó győzedelmes Krisztust, akire emlékeztet a feltámadt Krisztus szobor, a húsvéti gyertya, de aki valóságosan is ott megy közöttünk az Oltáriszentségben.
A húsvéti szent három nap szertartásaink készült képeket a galériában láthatjuk.

Ajánló

V. Templomkerti búcsú

Vidám, játékos délután gyermekeknek

Elsőáldozás

2016. május 22-én a dunaszegi templomban 10 gyermek részesült az elsőáldozás szentségében.

2018. augusztus 20.

Az egység kenyerének megáldása Dunaszeg 600 éves ünneplése