Kisvasúti emlékhely

Kedves Látogató!

A falu nyugati szélén a kerékpárút mentén - az egykori szigetközi gazdasági vasutaknak állított – műszaki emlékhely található.

Emlékhely C50 típusú dízelmozdonya Csömödérről ( http://zalaerdo.hu/hu_erdeivasut.php) került ide, a billenős rúgózott kivitelű csillét pedig a tömörkényi halgazdasági kisvasúttól kaptuk.

Az emlékhely ünnepélyes átadása 2009. május 30- án történt.

Az emlékmű mellett elhelyezett ismertető kétoldalas tábla egyik oldalán a szigetközi gazdasági kisvasút rövid története olvasható, a másik oldalon pedig az ország kisvasúti térképe látható.

Az emlékhely építési munkálatairól és a néhai kisvasút még fellelhető tárgyi emlékekről készített képek innen letölthetők.


Az elfelejtett szigetközi kisvasút

A XX. század elején a Szigetközben Óvárt Győrrel összekötő vasút terve az állami és helyi érdekeltségű támogatások hiányában nem valósult meg. A vasútban rejlő lehetőségeket azonban az egyes szigetközi földbirtokosok (Khuen Héderváry Károly, Wenckheim Frigyes )felfedezték és a magángazdaságaik számára kiépítették. A földjeikről így a terményt gazdasági kisvasúton szállították el Szigetközből a legközelebbi nagyvasúti állomásig.
Ma is áll két kisvasúti híd, amelyen egykor a szerelvények áthaladtak. Az egyik a Dunaszeg melletti Bolgányi híd, amelyen Dunaszegről és környező földekről elsősorban cukorrépát szállítottak Öttevényre. A másik a Lickópusztai híd, amelyen a Hédervárt Lébénnyel összekötő kisvasút haladt.
Az egykori uradalmi, úgynevezett keskeny nyomközű vasúton eleinte mezőgazdasági árut szállítottak. A második világháború után a kisvasutak állami kézbe kerültek, funkciójuk megváltozott, elsősorban az újjáépítéshez szükséges ipari szállítások kerültek előtérbe. A Szigetközben -gazdag kavics és homok lelőhelyeinek köszönhetően- újabb vasúti pályák épültek. Az 1954-es árvíz utáni újjáépítéséhez a kisvasút nagy segítséget nyújtott az árvíz sújtotta falvaknak. Az 1968-as közlekedéspolitika sajnos megpecsételte több kisvasút, így a szigetközi sorsát is. Az árufuvarozás áttevődött a közutakra, következményeként közel 2000 km mellék- és keskeny nyomtávú vasút felszámolását kezdeményezték.
Az országban több kisvasúti pálya, köztük a szigetközi kisvasút is 1969. jan.1-jétől megszűnt véglegesen. A pályákat lassan felszámolták, a síneket felszedték. Ha ma a régi nyomvonal mentén végighaladunk, a két hídon kívül még néhány építményt és tárgyat találunk, amely emlékeztet a hajdan volt kisvasútra.

 

1. sz. kép A kor népszerű C50-es "mukija" 
A vasúti pálya Dunaszegen - az idősebbek még emlékeznek rá - a töltésen kerül kiépítésre. A Ladamér felé kiépített pályán egy úgynevezett C 50 -es típusú kismozdony, népies nevén „muki” közlekedett. A motorház egy Csepel D 413 -as jelű, 50 LE-s négyhengeres dízelmotort rejtett. A vezetőfülkében, amely minden irányból jó kilátást biztosított, átlósan két vezetőállást építettek be. A „muki” fékezése - lábbal vagy kézzel - mind a négy kerékre ható mechanikus fékkel történt. A szerelvény biztonságos megállását a szerelvény elején és végén egy-egy fékes munkás biztosította.

2. sz. kép Kisvasúti szerelvény Öttevény és a Bolgányi-híd között
A mozdonyon néhai Csala László fékező, a vezetőfülkében néhai Sipos István mozdonyvezető látható.

Kedves Dunaszegiek!
Várjuk a szigetközi kisvasúttal kapcsolatos kiegészítéseiket, történeteiket, esetleg fényképeiket!



Rövidfilm a Lenti – Kistolmács között kisvasúti utazásról (2009 08. 19.) készítette:verlo