Bajnoki labdarúgó mérkőzés eredményei

Dunaszeg-Enese: 1-1 (1-0)  2009. november 15.

Dunaszeg: Laukó B. – Fazekas I. (Torma P.), Baranyai K., Vida M., Csanaki P.– Győri Á., Méri B., Balogh Á., Kiss B. - Balogh M., Fekete M.(Frank D.)

Edző: Széles Imre

Gólszerzők: Balogh M.

Ragyogó őszi időben, kitűnően előkészített pályán fogadtuk Enese csapatát. Betegeink, sérültjeink továbbra is meghatározták csapatunk összetételét, sajnos ezen a mérkőzésen is sokszor a kényszerhelyzet befolyásolta lehetőségeinket, játékunkat. A mérkőzés jól indult számunkra, sokat birtokoltuk a labdát, szép és veszélyes támadásokat vezettünk. Nagyon sok helyzetünkből csak egyet sikerült értékesítenünk, így csak egy gólos előnnyel vonulhattunk pihenőre. Félidőben újabb kényszerű cserét kellett végrehajtanunk. Játékunk a második félidőben visszaesett, nagyon érződött sérült, beteg játékosaink nem ideális fizikai állapota. Egy védelmi hibánkat kihasználva, a félidő közepén kiegyenlített a vendégcsapat. Ezután mindent megpróbáltunk a győzelem megszerzésére, helyzetek adódtak mindkét kapu előtt, de az eredmény már nem változott. Az első félidő kihagyott lehetőségeit eltékozolva, igazságos eredmény született.


Dunaszeg-Máriakálnok: 2-2 (1-0)
  2009. november 8.

Dunaszeg: Laukó B. – Fazekas I., Baranyai K, Vida M., Csanaki P.– Győri Á. (Fekete M.), Méri B. (Peredi G.), Balogh Á., Horváth Z. - Balogh M., Bari M.

Edző: Széles Imre 

Gólszerzők: Bari M., Fekete M.

Szomorú őszi időben, felázott talajú pályán fogadtuk Máriakálnok, listavezető csapatát. Sajnos sérültjeink, betegeink részben gyógyultak meg, sok hiányzó nehezítette ismét csapatunk dolgát. Szervezetten, taktikusan kezdtük a mérkőzést, néhány hibától eltekintve, mi kontrolláltuk a játékot, és a félidő közepén a vezetést is megszereztük. A második félidő elején sajnos meglátszott, hogy közülünk többen sérülten vállalták a játékot, a máriakálnoki csapat egyre többet veszélyeztetett és sikerült egyenlítenie. Szerencsére újítani tudtunk és újra vezetést szereztünk, sőt helyzeteink alapján növelhettük volna előnyünket. A találkozó végére nagyon beszorultunk és sajnos, kettő perccel a vége előtt egyenlített a vendégcsapat. Csapatunk hozzáállását újra csak dicsérni lehet, több fiatal játékos is nagyon jó teljesítményt nyújtott és példaértékű azon játékosok mentalitása, akik sérülésük ellenére mindent megtettek a csapat sikeréért.



Mosonszentmiklós - Dunaszeg: 1-0 (0-0)
      2009. november 1.

Dunaszeg: Laukó B. – Fazekas I., Baranyai K, Torma P., Csanaki P.– Győri Á. (Peredi G.), Méri B. (Vida M.), Balogh Á., Horváth Z. - Balogh M., Kiss Á. (Fekete M.)

Edző: Széles Imre

Gólszerzők:

A múlt heti jó idővel szemben, csípős, őszi időjárás fogadta csapatunkat Mosonszentmiklóson. Sajnos az előjelek nagyon kedvezőtlenek voltak, sérülés és betegség miatt sokan hiányoztak az alapcsapatunkból. Ennek ellenére, jól kezdtük a mérkőzést, voltak lehetőségeink az előny megszerzésére, de sajnos ezek kimaradtak. Nagyon kemény, néha már kimondottan durva, de jól képzett csapat volt az ellenfelünk. A második félidőben még nagyobb nyomás alatt tartottuk az ellenfelet, de sajnos tíz perccel a vége előtt, egy erősen véleményes szituációból az ellenfél szerzett gólt. Mindent elkövettünk az egyenlítésért, de sajnos Fortuna ma nem állt mellénk, pedig megérdemeltük volna. A vereség ellenére dicséret illeti a csapatot, mert végre példás küzdőszellem és hozzáállás jellemezte minden játékosunkat.



Dunaszeg - Hédervár: 5-3 (2-2)         2009. október 25.

Dunaszeg: Laukó B. – Fazekas I., Baranyai K, Frank D. (Torma P.), Csanaki P.– Kiss B., Méri B., Balogh M.- Balogh Á., Herczeg F.(Horváth Z.), Bari M. (Vida M.)

Edző: Széles Imre

Gólszerzők: Kiss B.(2), Balogh Á., Méri B., Bari M.

Ragyogó napsütés, ideális futballidő várta vasárnap Dunaszegen, a mérkőző csapatokat és a meccsre kilátogató szurkolókat. Az elmúlt két sikertelen hétvége után nagy volt csapatunkon a teher, a győzelmi kényszer szerencsére nem hatott bénítólag játékosainkra. Sikerült hamar vezetést szereznünk, sorra gyártottuk a helyzeteket, 2-0 –ás vezetésünknél minden jónak és szépnek tűnt. Sajnos a kihagyott helyzetek, védelmi figyelmetlenségek következményeként, félidőben már újfent kettő gólt kapva, döntetlennel vonulhattunk pihenőre. A második félidőben végre az akarati tényezők is előjöttek, szép gólokat rúgva, értékes győzelmet arattunk.



Mosonszolnok - Dunaszeg: 2-1 (1-0) 2009. október 18.

Dunaszeg: Laukó B. – Torma P. ( Csanaki P.), Baranyai K., Fazekas I., Frank D.– Kiss B. ( Vida M. ) Méri B., Balogh Á., Horváth Z., (Herczeg F.)- Balogh M., Bari M.

Edző: Széles Imre

Gólszerző: Herczeg F.

Sajnos nem jó előjelekkel vártuk a mosonszolnoki mérkőzést, sérülés, betegség hátráltatta csapatunk összeállítását. A mérkőzést megint rosszul kezdtük, az első percekben hátrányba kerültünk, egy jól elvégzett hazai szabadrúgás következtében. Kellett egy kis idő mire rendeztük a sorokat, de a pontosság, veszélyesség hiányzott játékunkból. A második félidőben három csatárral próbálkoztunk, a játék képe alapján lett is volna esélyünk az egyenlítésre, de sajnos a hazaiak egy jól felépített kontrát eredményesen fejeztek be kinyíló védelmünk mellett és ezzel eldöntötték a mérkőzést. A meccs végén szerzett gólunk csak a szépítést jelentette, sajnos, túl későn szereztük ahhoz, hogy az eredményen érdemben változtatni tudjunk.



Dunaszeg- Hegyeshalom: 1-3 (0-0)   2009. október 11.

Dunaszeg: Horváth F – Balogh Á., Kelemen D. ( Csanaki P.), Fazekas I., Frank D.– Méri B., Baranyai K. Győri Á. (Horváth Z.), Kiss B. (Herczeg F.)- Balogh M., Bari M.

Edző: Széles Imre 

Gólszerző: Herczeg F.

Három győztes hétvége után optimistán vártuk a Hegyeshalom elleni mérkőzést. Tudtuk, hogy jó csapat lesz az ellenfelünk, de a három pont megszerzése nem tűnt lehetetlen feladatnak. Sajnos a mérkőzést úgy kezdtük, mint ahogyan Rábapatonán játszottunk, csak focizgattunk, igazi átütőerő nélkül. Helyzetünket nagyban megnehezítette Kelemen Dezső súlyos sérülése, hiányát a második félidőben nagyon megéreztük. Csapatunk a második félidőben megkapta a már szokásosnak mondható gólját, de ezen a hétvégén nem sikerült talpra állni, sőt gyermeteg hibáinkat a hegyeshalmi csapat további gólokkal büntette. A végén csak a szépítésre futotta erőnkből. Ellenfelünk elszántságból, küzdeni tudásból, fölénk kerekedett, így megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.


Rábapatona - Dunaszeg 1 - 2        2009. október 4.

Dunaszeg: Horváth F.- Rendi R., Kelemen D., Fazekas I., Frank D., - Méri B.( Kiss B. ), Baranyai K., Győri Á. ( Herczeg F.), Horváth Z. (Balogh Á.), - Balogh M., Bari M.

Góllövők: Balogh Á., Herczeg F.

Edző: Széles Imre

A múlt heti győzelem után a jó játék és magabiztos győzelem reményében utaztunk Rábapatonára. A hazai csapat helyezése, eredményei elaltatták játékosainkat, a megfelelő elszántság és alázatosság hiányzott játékunkból. Ennek meg is lett a következménye, helyzeteink kimaradtak és a hazai csapat egy védelmi hibánkat kihasználva vezetést szerzett. Szünetben kettős cserével próbáltunk javítani, de sajnos átütő erő nélküli játékunk kevés eredményt hozott. Az utolsó percekért lehet csak dicsérni csapatunkat, mert akaraterőnkért a szerencse is mellénk állt, kettő érdekes góllal magunk javára fordítottuk a mérkőzést.

Dunaszeg - Dunakiliti 13 - 1  (3-0)
Megyei I. osztály serdülő bajnoki mérkőzés

Dunaszeg: Borbényi Á. - Szabó R., Tóth B., Bárdos Á., Horváth K., Horváth P., Neubrandt G., Zsebedics K., Vida M., Fertetics Á., Vida L.
Csere: Eszenyi Á., Galambosi B., Kovács E., Herenkovics A., Szabó D., Pércsi Á.
Gólszerzők: Horváth P.(4), Zsebedics K.(4), Neubrandt G.(2), Szabó R., Eszenyi Á., Pércsi Á.

Jók: egész csapat

Edző: Vadász Zoltán

Örvendetes, hogy fiataljaink kezdenek beépülni a csapatba, s ez gólokban is megmutatkozik.
Köszönetünket fejezzük ki lelkes szurkolótáborunknak és Herenkovics Csabának a finom vacsoráért.


Dunaszeg-Bősárkány: 5-3 (1-3)    2009. szeptember 27.
Megyei II. osztály labdarúgó mérkőzés

Dunaszeg:

Laukó – Rendi R. Kelemen D., Fazekas I., Frank D. ( Peredi B.) – Méri B., Baranyai K. (Herczeg F.) Győri Á. (Vida M.), Horváth Z.- Balogh M., Bari M.

Edző: Széles Imre

Gólszerzők: Bari M.(2) Balogh M., Győri Á., Herczeg F.

Jók: egész csapat

Nagyon jó iramú mérkőzésen, két gólos félidei hátrányból, nagy lelki tartással, példamutató küzdőszellemmel sikerült magunk javára fordítanunk a mérkőzést és szereztünk három nagyon értékes pontot.

   

                                                              

Orchidea Hotel Megyei II. Mosonmagyaróvári csoport 2008/2009

1..

GYŐRLADAMÉR-CSINÓD

30

21

4

5

93

43

67

2..

KÁROLYHÁZA SKE

30

17

8

5

75

36

59

3..

ENESE SC

30

16

8

6

78

41

56

4..

DUNASZEG SE

30

17

3

10

75

53

54

5..

KUNSZIGET SE

30

16

3

11

64

48

51

6..

DUNAKILITI KSE

30

15

6

9

69

53

51

7..

BŐSÁRKÁNY KSE

30

16

2

12

71

54

50

8..

HÉDERVÁRI KSE

30

13

7

10

60

41

46

9..

DUNASZIGETI KSE

30

13

3

14

59

66

42

10..

MOSONSZOLNOKI SE

30

12

5

13

61

64

41

11..

GYŐRÚJFALU SE

30

11

6

13

57

70

39

12..

GYŐRSÖVÉNYHÁZ SE

30

10

9

11

48

51

39

13..

MÁRIAKÁLNOK SE

30

9

6

15

44

65

33

14..

MOSONSZENTMIKLÓSSE

30

8

4

18

47

75

28

15..

RÁBAPATONA

30

5

2

23

39

92

17

16..

HALÁSZI SE

30

2

2

26

28

116

8

                                  

Orchidea Hotel Megyei II. Mosonmagyaróvári csoport U-21 2008/2009
                                                                                  

1.

ENESE SC

30

25

4

1

130

20

79

2.

BŐSÁRKÁNY KSE

30

25

3

2

117

41

78

3.

DUNAKILITI KSE

30

22

4

4

128

39

70

4.

MOSONSZOLNOKI SE

30

19

5

6

95

52

62

5.

DUNASZEG SE

30

18

1

11

87

60

55

6.

KÁROLYHÁZA SKE

30

14

3

13

89

63

45

7.

MOSONSZENTMIKLÓS SE

30

13

4

13

85

89

43

8.

GYŐRLADAMÉRCSINÓD

30

13

1

16

64

71

40

9.

GYŐRSÖVÉNYHÁZ SE

30

12

3

15

68

85

39

10.

GYŐRÚJFALU SE

30

11

4

15

65

82

37

11.

MÁRIAKÁLNOK SE

30

11

3

16

76

103

36

12.

HALÁSZI SE

30

8

6

16

66

95

30

13.

KUNSZIGET SE

30

8

4

18

66

90

28

14.

DUNASZIGETI KSE

30

5

7

18

47

114

22

15.

RÁBAPATONA

30

5

3

22

57

147

18

16.

HÉDERVÁRI KSE

30

2

1

27

28

117

6

Rábapatona - Dunaszeg  3 - 0

Dunaszeg - Máriakálnok  2 - 0

Dunasziget - Dunaszeg  2 - 1

Dunaszeg - Dunakiliti  2 - 1


Dunaszeg - Hédervár  1 - 2
Megyei II. osztályú labdarúgó mérkőzés

Dunaszeg – Doliszta –Frank D., Kelemen D.,Torma P., Rendi R.,( Pátka Sz., )– Bónyai M.,( Kovács P.) Balogh Á.,  Méri B., Balogh M., -  Polgár R. (Skuba I.)  Bari M. 

Edző: Széles Imre 

Góllövők: Frank Dávid

Nehéz helyzetben a tudósító.
Az első félidőben kiegyenlített játékot láthattunk a pályán, a kapuk ritkán forogtak veszélyben. Nagy volt az iram, de sajnos a vendégek valamivel energetikusabbaknak tűntek. Egy beívelés után meg is szerezték a vezetést, ami felhozta csapatunkat. Ezt követően egy olyan 15 percet láthattunk  amikor is a hazaiak megfordíthatták, eldönthették volna a találkozót de nem sikerült gólt szerezni. Aztán amikor már úgy tűnt ellőttük a puskaporunkat, enyhülni látszott a dunaszegi nyomás, a 81. percben jött az egyenlítés: Frank Dávid talált be közelről. A hazai remények nem éltek sokáig 1 perc múlva ismét előny volt a vendégeknél egy elkerülhető találatból. Az állás már nem változott. A Dunaszeg még mindig két pontra van a dobogótól, a következő mérkőzéseken lehet javítani.

Dunaszeg – Hédervár 5 – 0 (2-0)
u-21 –es mérkőzés

Dunaszeg: Veller E.  - Lendvai T.,  Benkő I., Nagy B.,(Bordás A.) - Vida M.,  Peredi B., Fekete I., Peredi G., Nagy G. ( Herenkovics D.,) – Lakatos K., ( Zsebedics K.) Kiss Á.

Edző : Lakatos Krisztián

gólszerzők:  Kiss Ármin 3, Peredi Gábor, Fekete Imre

A Dunaszeg a mai mérkőzésen végig uralta a játékot, helyzetek sokaságát hagyta ki a találkozón (sajnos ebben a játékos-edző is élen járt…) de az első félidőben így is két gólos előnyre tett szert. Csapatunk aztán a szünet után is rohamozott, de még mindig számos ziccer maradt kihasználatlanul, jobb koncentrálással  két számjegyű győzelmet arathattunk volna, de azért az 5-0 –ért sem kell bánkódni. Gratulálok a mérkőzésen 3 gólt és 1 gólpasszt elért Kiss Árminnak! Együttesünkre két nehezebb mérkőzés vár, ami döntő lehet a dobogóért folytatott küzdelemben.


Győrújfalu -  Dunaszeg  2 – 3 (0 – 1)

Megyei II. osztályú labdarúgó mérkőzés.

 Dunaszeg – Doliszta –Frank D., Kelemen D.,Torma P., Rendi R.,( Pátka Sz., )– Bónyai M., (Kiss Á.) Balogh Á.,  Méri B.,Kovács P. (Polgár R.) - Balogh M., Bari M.

 Edző: Széles Imre

 Góllövők: Frank Dávid, Kiss Ármin, Bari Márk

 A dunaszegi csapat uralta a játékot az első félidőben, többet veszélyeztették a hazaiak kapuját, gólra mégis a 44. percig kellett várni, ekkor Frank Dávid jobb oldalról bal lábbal szépen kilőtte a hosszú sarkot. A második félidőben is dunaszegi fölényt és helyzeteket látott a szép számú közönség, aztán jött az egyenlítés: egy kilépő hazai játékost a helyszínen mindenki lesen látott, kivéve a partjelzőt. Aztán a frissen beállt Kiss Ármin újra előnyhöz juttatta csapatunkat: szépen lépett ki a jobb oldalon és estében nagy gólt ragasztott a kapuba. A hazaiak nem sokáig hagyták örülni játékosainkat, egy szöglet utáni fejesből egyenlítettek.

A Dunaszeg támadásban maradt, több lehetőség is adódott a gólszerzésre,  ám a mérkőzést Bari döntötte el, aki egyéni alakítás után szépen ellőtte a kapus mellett a labdát, ami a jobb alsó sarokban kötött ki. Ezzel csapatunk visszavágott az őszi hazai döntetlenért, pontvesztésért és a szép számmal jelenlevő dunaszegi drukkerek tapsával kísérve vonulhattak az öltözőbe.

Győrújfalu -  Dunaszeg 3 – 2 (1-0)
u-21 –es mérkőzés.

 Dunaszeg: Veller E.  - Lendvai T.,  Peredi G., Nagy B., - Vida M.,  Peredi B., Fekete I., Herenkovics D., ( Sajtos J.,)  Nagy G. – Lakatos K.,  Zsebedics K.

 Edző : Lakatos Krisztián

 gólszerzők: Nagy Géza, Sajtos József

 Sajnos tartalékos csapatunk túl nagy előnyt adott a hazaiaknak, a szombat éjszaka nyomokat hagyott pár játékosban. Csak 3-0 után éledtek fel a reményeink, bár frissíteni, cserélni már nem tudtunk, de az utolsó negyedórában szinte a kapu elé szögeztük az újfalusiakat. Ha jobban koncentrálunk, a helyzeteknél még a fordítás is sikerülhetett volna. Így elszenvedte csapatunk a második vereségét tavasszal.

             &nbs